Egzotikus gyümölcsök magyar neveinek történeti-etimológiai szótára

Egzotikus gyümölcsök magyar neveinek történeti-etimológiai szótára

BEVEZETÉS

Népszerű és tudományos folyóiratokban sűrűn bukkantak fel cikkek különböző egzotikus, forró égövi fákról, bokrokról. Így pl. 1993-ban az Élet és Tudományban Mi „fán” terem? címmel jelent meg Surányi Dezső sorozata egzotikus gyümölcsökről, 1994-ben a Kertbarát Magazin „Körséta egzotikus piacokon” címmel először trópusi gyümölcsökről (3: 43–6), majd trópusi zöldségekről (4: 43–6) közölt ismeretterjesztő cikkeket.

Tőlünk délebbre, melegebb vidékeken hatalmas mennyiségű, európaiak számára a legtöbb esetben ismeretlen, különleges formájú és színű gyümölcs terem. Ebben a műben a trópusi és szubtrópusi területek termesztett gyümölcseinek elnevezéseivel és nevük etimológiájával foglalkozom. 112, világviszonylatban is jelentős gyümölcs 477 elnevezését ismertetem. Érdekes megemlíteni, hogy néhány egzotikus gyümölcsnek — bár kapható volt Budapesten — nincs magyar neve: pl. ang. kiwano, horned melon, jelly melon; fr. kiwano; ném. Kiwano, Hornmelone, Geleemelone ’Cucumis metuliferus’.

Korunkban az emberi tevékenység az egzotikus növények széles körű elterjedését eredményezte. A tudomány és technika fejlődése során hazánkba is eljutottak a trópusok gyümölcsei (ananász, banán, kókuszdió stb.), fűszerei (bors, szerecsendió, fahéj stb.), élvezeti növényei (kóla, kávé, tea stb.).

E munkát kettős céllal készítettem. Egyrészt vizsgáltam a nyelvek közötti kölcsönzés folyamatainak, valamint az idegen szavak átvételének, beilleszkedésének és meghonosodásának bizonyos kérdéseit, valamint az új magyar elnevezések, neologizmusok születését. Másrészt, egzotikus növényneveink vizsgálatával hozzá szeretnék járulni szókészletünk ezen elemeinek leírásához. Bemutatom röviden a magyar növénytani nómenklatúra alakulását, fejlődését, valamint a feldolgozott növénynevek eredetét és történetét.

Munkám PhD értekezésnek készült, bírálója Kiss Jenő és Priszter Szaniszló volt. Bírálataik alapján, valamint a vitában résztvevő kollégák észrevételeinek figyelembevételével a kéziratot átdolgoztam. Köszönöm szíves segítségüket.

Köszönettel tartozom témavezetőmnek, Jakab Lászlónak, aki tanácsaival és részletekbe menő kritikai megjegyzéseivel mind a gyűjtött nyelvi anyag feldolgozása során, mind pedig a szótár szerkesztési elveinek és módszereinek kidolgozásában segítette munkámat. Az ő javaslatára és közbenjárására 1994 tavaszán 4 hónapot töltöttem a Bécsi Egyetem Finnugor tanszékén, ahol Rédei Károly professzorral konzultálhattam. A bécsi növénytani, botanikai könyvtárakban lehetőségem volt a témához tartozó idegen nyelvű szakirodalmat tanulmányozni.

A FORRÁSOK ÉS AZ ANYAGGYŰJTÉS

1. Az anyag körülhatárolása. — E munkában kizárólag Magyarországon kívül honos növények gyümölcseinek magyar elnevezéseivel foglalkozom. Meghatározott növénytani, orvosi, gasztronómiai, nyelvészeti és egyéb források alapján mutatom be a feldolgozott egzotikus gyümölcsök nevének történetét és eredetét. A dolgozat anyagát 112 trópusi-szubtrópusi gyümölcs 477 elnevezése alkotja.

A 112 egzotikus gyümölcs kiválasztásában a következő hazai és külföldi növénytani szakirodalomra támaszkodtam: Dr. Velich István, A déligyümölcsökről. Bp., 1987; Velich István–V. Nagy Enikő, Nálunk is megterem. Históriák és tanácsok egzotikus gyümölcs- és fűszernövények neveléséhez. Bp., 1983; B. E. Dahlgren, Tropical and Subtropical Fruits. Chicago Natural History Museum. Popular Series. Botany, Number 26. 1947; Franklin W. Martin, CRC Handbook of Tropical Food Plants. Florida, 1984; Rudolf Mansfelds Verzeichnis landwirtschaftlicher und gärtnerischer Kulturpflanzen (ohne Zierpflanzen). Zweite, neubearbeitete und wesentlich erweiterte Auflage herausgegeben von Jürgen Schultze-Motel. I–IV. Berlin, 1986.; Esdorn, I., Pirson, H., Die Nutzpflanzen der Tropen und Subtropen in der Weltwirtschaft. Stuttgart: G. Fischer, 1973; Dr. Andreas Sprecher von Bernegg, Tropische und subtropische Weltwirtschafts­pflanzen, ihre Geschichte, Kultur und volkswirtschaftliche Bedeutung. Stuttgart, 1929; Heinz Brücher, Tropische Nutzpflanzen. Ursprung, Evolution und Domestikation. Berlin–Heidelberg–New York, 1977.

Itt kell megjegyeznem azt is, hogy a vizsgált egzotikus gyümölcsöket különböző növénytani idegen nyelvű szakkönyvek alapján jelöltem ki, mivel ilyen témájú magyar nyelvű összefoglaló munka nem állt rendelkezésemre.

Kiterjed a gyűjtés a trópusi, szubtrópusi területek jellegzetesebb gyümölcseire, amelyeknek van — ha nem is kifogástalan — magyar nevük. Számtalan olyan déligyümölcs létezik, amely hazájában ugyan gazdaságilag fontos, termesztik is, magyar neve azonban nincs, és a magyar nyelvű szakirodalomban csak a latin szaknyelvi néven említik őket. Ezeket a gyümölcsneveket nem vizsgáltam. Ezenkívül nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy sok olyan gyümölcs létezik, amelyeket például az indiánok termesztenek az Amazonas és az Orinoco vidékén, és amely gyümölcsök feltehetően jelentősek, igazi használati körük a tudomány számára azonban mindmáig ismeretlen (Guide to Tropical Plants 177). Ezekkel a növény- és gyümölcsnevekkel sem foglalkoztam.

A TESz. mintegy 12000 szócikkében több mint 60000 szó történetéről és eredetéről nyújt tájékoztatást. A német nyelvű EWUng. (Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen. Erarbeitet im Institut für Sprachwissenschaft der Ungarischen Akademie der Wissenschaften. Herausgeber Loránd Benkő. Bp., 1993.) eddig megjelent köteteiben a TESz.-hez képest számos új etimológiát (vö. „das Etymologische Wörterbuch des Ungarischen keineswegs nur eine deutschsprachige Ausgabe des TESz ist, sondern im Grunde ein völlig selbständiges, neues Werk darstellt, das gegenüber dem TESz viele neue Angaben und Etymologien enthält, wobei es sich auf einen wesentlich geringeren Umfang als die rund 3500 Seiten des TESz beschränken muß” (EWUng. VIII.)), így új egzotikus növényneveket is tartalmaz: pl. majomkenyérfa (EWUng. 925). A tudományos ismeretek szaporodásával együtt járó terminológiai robbanás következtében részletfeldolgozásokra azonban a TESz. és az EWUng. megjelenése után is szükség van. Az egzotikus gyümölcsök témakörébe tartozó nevek jelentős hányada nem szerepel etimológiai szótárainkban, hiszen sok trópusi gyümölcs csak napjainkban tűnik fel, illetve fog feltűnni hazánkban.

Dolgozatom mintája Kiss Jenő A pingvintől a kolibriig. Egzotikus madarak magyar nevei (NytudÉrt. 120. sz.) című munkája volt.

Nem tekinthetjük ezt a feldolgozást véglegesnek, lezártnak, eddig nem vizsgált források tanulmányozásával újabb adatok kerülhetnek elő. Azért sem tekinthetjük a témát befejezettnek, mert a trópusok fűszerei, élvezeti növényei, gyógynövényei stb. a témakör bővítésére késztetnek.

2. Az anyaggyűjtés szempontjai. — Növénynevekkel számtalan forrásban (tudományos, szépirodalmi, ismeretterjesztő munkákban, újságcikkekben, tankönyvekben stb.) találkozhatunk. A dolgozatban öt típusba tartozó forrásműveket dolgoztam fel: növénytani, orvosi, és gasztronómiai munkákat, útleírásokat, valamint nyelvészeti anyagokat. Az öt típus közül legnagyobb mennyiségben növénytani forrásokkal foglalkoztam. Ez az öt típus lehetővé teszi az egzotikus gyümölcsnevek igen széles körű — nyelvészeti és művelődéstörténeti — vizsgálatát. Lehetőséget nyújt arra, hogy megtudjuk, mikor és milyen típusú forrásokon keresztül jutottak az egyes egzotikus gyümölcsnevek a magyar nyelvbe.

3. Növénytani és orvosi könyvek mint források. — Bár a felhasznált forrásmű-típusok felsorolásában külön csoportnak tekintettem a növénytani és az orvosi forrásokat, valójában a kettő szorosan összetartozik. Az orvosi könyvek, pontosabban herbáriumok, füves könyvek a saját korukban valóban orvosi célokat szolgáltak, de ma már legkevésbé sem sorolnánk őket a szoros értelemben vett orvosi könyvek közé. Szabó T. Attila Mélius Herbáriumához írt bevezető tanulmányában így fogalmaz: „választ kell keresnünk arra a gyakran vitatott kérdésre, hogy melyik tudományterülethez tartoznak a füveskönyvek : a botanikához-e vagy az orvostudományhoz? A kérdés ebben a formájában nyilvánvalóan hibás: a füveskönyvek a növényismeret leghatásosabb előmozdítói, a növénymorfológia és a növényrendszertan megjelenésének előkészítői és előfeltételei voltak, tudományos-társadalmi alapokat teremtettek a botanika kialakulásához. Arról azonban, amit ma általános botanika néven foglalunk össze ezekben a könyvekben alig esett szó” (20).

A herbáriumok a népnek készült egyszerű, orvosi tanácsadók voltak, céljuk a gyógyászatban használatos növények összeállítása és leírása volt. „Egy ilyetén könyvnek, a’ Hazámnak, s t az egész emberi nemzetnek, hasznáravaló szükséget ezekb l láttam által: Mert beteg ember mindég vólt, és lesz is; ’s a’ kór legottan roszszúllételekor orvosság után sohajtozik, futos, gyógyítószerr l tudakozódik a’ természet unszolásából. Úgyde nagy része, és az is a’ leghasznosabb tagja az emberi társaságnak, szAkölköd ; ügyetlen, gyámoltalan, tudatlan. Már e’ sem orvosságot nem vehet, sem orvostól nem mer tanácsot kérni; hanem legfeljebb is a’ f ldesurához, papjához folyamodik, f ként Magyarországon. Milyen jol esik már az ilyen ügyefogyottnak, ha más túdósabb ember társa neki orvosi tanácsot tud adni, egy ilyen könyvb l, és t holmi szelíd fAvecskékkel gyógyítani” — írja Kováts Mihály Magyar patikájának Előszavában 1835-ben.

Hogy kerültek az egzotikus gyümölcsök a gyógynövények közé a patikákba? Drogként tartották őket számon a korabeli patikaszerek között. Magyarországra kerülhettek vándorpatikáriusok útján, és külföldi, olasz egyetemeken tanult diákok is magukkal hozhatták őket (Mel.: Herb. 45). Így került a patikába a pisztácia, a jujuba, a gránátalma, a füge stb. A pisztácia és a jujuba növények sokáig nem jutottak el hazánkba, a patikában csak termésüket lehetett kapni. A pisztácia diószerű termését: T˙ awag˙ k˙lenc Alenxandria˙ [!] D˙oth, k˙t a pat˙kaban piftaciumnak h˙nak” (OrvK. 206/19) lehetett megvásárolni; Mélius Juhász Péter pedig így ismerteti a jujubagyümölcs orvosi hasznát: „Az paticaban iuiube neve ennek az gyümölcsének, igen jó száraz hurut ellen, ha borban iszod” (Mel.: Herb. 159). A gránátalma és a füge mint növények is eljutottak Magyarországra, ennek oka, hogy ezek a növények egy kis gondoskodással átteleltek hazánkban is: „Az édes Fige mi nálunk is megterem, ha tserjéjét télenn a’ fagyástól mególtalmazzák” (Magy. Fűvészk. 2. 145), Lippay János a F ge-fa (Lippay: Posoni kert III. 38) oltásáról ír: „Miképpen kell óltani ŕ fa-kxzzé, és heya-kxzzé ” (uo. 36). A fügének és a gránátalmának nemcsak a termését lehetett kapni a patikában, egyéb részeit is felhasználták gyógyszerként, így a gránátalmavirágot, a gránátalmahéjat (a gránátalmának „vere ell -sárga zínü, hoportsos, va tag, zijjas haja van, mellyet a’ Patikákban Malicoriumnak hivnak” (Mátyus I.: Ó és Új Diaet. 395)) vagy a fügelevelet „Orc an lew Fakadekok(rol)” (OrvK. 459/4) gyógyítására: „>eold fwge leweleketh ec etben fonn˙a megh” (OrvK. 459/31).

A szorosabb értelemben vett növénytani munkák között, amelyeket forrásként tekintettem, szerepelnek növényhatározók, növényszótárak, természettudományi szójegyzékek, kertészeti könyvek, dísznövény enciklopédiák, természethistóriák és természethistóriai képeskönyvek, amelyek gyerekeknek készültek, valamint kertészeti és természettudományos folyóiratok. Feldolgoztam a jelentősebb növénytani szakirodalmat a kezdetektől egészen napjaink fontos és összefoglaló növénytani munkáiig.

4. Gasztronómiai források. — A gasztronómiai források között egyrészt régi magyar szakácskönyveket, másrészt távoli országok (pl. kínai, távol–keleti) ételreceptjeit tartalmazó szakácskönyveket vizsgáltam. Egyre nagyobb az érdeklődés a különféle nemzetek ételei iránt, és az ételekkel együtt, ezek alapanyagaként természetesen egzotikus gyümölcsök is a szakácskönyvekbe kerülnek.

A régi magyar konyha állapotáról, a régi magyar szakácsok mindennapi munkájáról keveset tudunk, arra vonatkozóan, hogy őseink hogyan étkeztek, mit ettek, miként főzték az ételeket, felvilágosítást elsősorban a régi magyar szakácskönyvekből nyerhetünk. Őseink főztjének ízére-zamatára csak receptjeikből következtethetünk vissza, szakácskönyvek pedig csupán a XVI. századtól maradtak ránk (elsőként Szentbenedeki Mihály szakácskönyve 1601-ből (vö. Kovács József: MNy. 55: 135–143)). Ezek bizonyítják azt, hogy a szakácsművészet nálunk már a XVI. században is igen magas fokon állt.

A régiek magyar konyháját egyrészt erős fűszerezés, másrészt az édeskés íz jellemezte. A paprikát kivéve csaknem az összes ma ismert fűszert használták, 1795-ben, az Uj Szakáts-könyvben a receptek többsége bors, sáfrány, gyömbér stb. használatát javasolja: „Tehén-hús kásával. mikor meg-f , bors, gyömbér, és ha meg-sáfrányozod, jobb íz leuz,” (uo. 9); „Tyúk tiuzta borssal. és mi-kor meg-f , egy kevés uzeretsen-dió-virágot dörsölly belé, bors, gyömbér, jó melegen add-fel” (uo. 25). Az édeskés ízt ugyancsak kedvelhették őseink, így került receptjeikbe a füge vagy az édesítőszerként alkalmazott nád-méz: a „Bárány-fö”-t következőképpen készítették el: „A’ bárány-fejét, lábát, tedd-fel egy fazékba mind gyapjautól, forrald-fel, kivévén koppauzd-meg: tiuztogasd-meg uzépen fel-adván fellyül nád-mézzel trágyázd-meg” (UjSzak. 42) — írja az 1795-ből származó recept.

A fentiekből látjuk, hogy az egzotikus fűszernövényeket ismerték, és bőségesen használták is, de milyen egzotikus gyümölcsök kerültek még (a fügén kívül) a régi magyar szakácskönyvekbe? 1816-ban Czifray István Legujabb magyar Szakácskönyvében az „Ananász (alma-király) pereczek” (198) készítésének módját ismerteti, de természetesen nem hiányzik a szakácskönyvekből a citrom és a narancs sem.

Talán az egyik legérdekesebb egzotikus gyümölcs, amely a régi magyar szakácskönyvekben megtalálható, a pisztácia. A XVIII–XIX. században igazán jelentős alapanyagnak számított, a XX. század elején azonban eltűnt a receptekből (napjainkban kezd újra megjelenni): 1753–58: „Pisztartziból való piskóta” (Radv: Szak. 334), „Pisztarcziból való Martzapánt” (Radv: Szak. 336). Rézi néni süteményes receptjeinek (1876) is még igen gyakori összetevője a pisztácia: „Almaszelet pisztáciával” (SzegSzak. 389), „Jeges-fánkocskák. Ehhez jön még 3 ˝ deka rizspor, 22 deka tisztított s hosszúra vágott édes mandola, 3 ˝ deka cukros narancshéja, 3 ˝ deka citronát és 3 ˝ deka pisztáciák” (SzegSzak. 390).

5. Útleírások mint források. — Gondos válogatás után, csak olyan felfedezők munkáit vizsgáltam forrásként, akik maguk is látták a dzsungeleket, a dúsan termő ültetvényeket, az örökzöld növényzetet stb. „Az exotikus fákkal és buja fantasztikus déli növényekkel” (Asbóth 101) teli környezetről nemcsak Asbóth János emlékezik meg útleírásában, hanem mindazok, akik forró égövi területeken jártak. Csak olyan utazókat választottam, akik a trópusi és szubtrópusi éghajlati területekre utaztak, mint pl. Jelky András (1730–1783) Afrika, Kína, Indonézia; Magyar László (1820–1864), Teleki Sámuel (1845–1916), Torday Emil (1875–1931) Afrika; Asbóth János (1845–1916) Egyiptom, Palesztina; Bíró Lajos (1856–1931) Új-Guinea; Haraszthy Ágoston (1818–1869) Amerika stb., és így naplóikban, útleírásaikban, leveleikben felbukkanhatnak egzotikus gyümölcsök, még inkább az őket termő növények.

6. Nyelvészeti források. — Elsősorban nyelvtörténeti anyagot dolgoztam fel: lexikonokat, szótárakat (értelmező, történeti, etimológiai, kétnyelvű szótárakat), nyelvtudományi folyóiratokat stb. A nyelvjárási anyaggal csak igen kis mértékben foglalkoztam, hiszen mindössze néhány egzotikus gyümölcsre találhatunk nyelvjárási adatokat: pl. citrom: citrony, cítrony, citronyfa (ÚMTsz.).

AZ EGZOTIKUS GYÜMÖLCS FOGALMA

Az egzotikus gyümölcs „idegen, távoli világból, földről való; különös” (TESz. I. 712) gyümölcs.

A TESz. szerint gyümölcs szavunk 1130–40/ 12–13. sz.-ból adatolható elsőként: „a quo dirigitur ad spineum virgultum, quod dicitur gemilsenbuqur” sz.; 1195 k.: „Engede urdung intetvinec. e evec oz tiluvt gimil twl e oz gimil ben halalut evec” (HB.). Jelentése ’növényi termés; Frucht, Obst’. A gyümölcs ótörök eredetű, előzménye a török ye- (yi-) ’eszik’ ige; eredeti jelentése ’étel, eledel’ (TESz.).

Az ÉKsz. szerint a gyümölcs szónak több jelentése van: „1. Növénynek ált. nyersen fogyasztott termése (pl. alma, körte). 2. rég Növényi termés”. Az 1994-ben megjelent Dictionary of Horticulture az ang. fruit ’gyümölcs’ szót, az általánostól, a tágabb jelentéstől a szűkebb felé haladva értelmezi: a gyümölcs legszűkebb jelentése: valamely növény ehető, általában magot tartalmazó termése, mint pl. alma, narancs, citrom, őszibarack, körte, szilva, bogyósok, dinnye stb. (DictHort. 173).

Dolgozatomban a gyümölcs fogalmat ’valamely növény nyersen fogyasztható termése’ jelentésben használom. Nem tárgyalom a trópusi zöldségféléket (bár vannak köztük nyersen fogyaszthatók), amelyeket a német szakirodalom Fruchtgemüse vagy Gemüsefrucht ’gyümölcszöldségek’ (Franke 231) vagy Exotische Gemüse ’egzotikus zöldségek’ (szemben az Exotische Früchte fogalommal), az angol szakirodalom pedig fruit vegetables ’gyümölcszöldségek’ (CRC Handbook 191) néven különböztet meg a „tényleges gyümölcsöktől”. Az angol és a német fogalmak jól utalnak arra, hogy mennyire nehéz határvonalat húzni a nyersen fogyasztható gyümölcsök és zöldségek között. Franke, G. Nutzpflanzen der Tropen und Subtropen c. könyvében így fogalmaz: „a gyümölcsöket nem lehet élesen körülhatárolni, mivel a gyümölcszöldségeket, mint a paprikát, nyersen is fogyasztják” (vö. „Eine strenge Abgrenzung zum Obst gibt es freilich nicht, kann doch eine Gemüsefrucht wie z.B. Gemüsepaprika auch roh gegessen werden. So gilt ebenfalls die Tomate, die reif geerntet und meist roh verzehrt wird, als Gemüsefrucht” (Franke 231)).

Tovább szűkítve a gyümölcsök körét, eljutunk a déligyümölcs fogalmához. Ezen gyümölcsök meghatározása során ki kell emelnünk az éghajlatnak mint uralkodó tényezőnek a szerepét; a déligyümölcsök hazánktól délebbre, a melegebb éghajlati övekben teremnek. Így Apáczai Csere János Magyar encyclopaediájában (1653–55): „A’ Fák vagy tuak meleg fxldben teremnek vagy akar hol, A’ meleg fxldxn termxk: 5. A’ Palma fa 7. A Poma gránát fa 8. A’ Citrom fa” (123). Mátyus István Ó és új diaeteticájában (1787) a „Nap-keleti gyüm ltsök”-et dícséri, melyek „az Aequator körül lev melegebb tartományokban” (343) teremnek. Bertuch német nyelvű művének 1805-ben megjelent magyar fordításában, a Természethistóriai Képeskönyv I. kötetében pontos meghatározást találunk a déligyümölcsökre vonatkozóan: „Nemes déli gyümöltsök. Nemes Déli gyüm ltsöknek nevezik renduzerént azokat a’ meleg tartománybéli jóféle gyüm lts nemeket, mellyekkel, mind nyersen mind meg-auzalva nagy kereskedést üznek Európában, illyenek p.o. a’ tzitrom, a’ narants,” (47). Peregriny Elek Természettörténetében (1842) így fogalmaz: „Azon gyümölcsök, mellyek nálunk az éghajlat hidegsége miatt szabadban nem tenyészhetnek, és hozzánk a melegebb déli tartományokból hozatnak, déligyümölcsöknek neveztetnek” (78). 1940: „A melegebb éghajlaton termő gyümölcs” (Balassa I. 131). Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a déligyümölcs hazánktól délebbre, melegebb éghajlaton termő gyümölcsöt jelent. A legújabb meghatározások is ezt hangsúlyozzák: az ÉrtSz. szerint a déligyümölcs „Déli országokban termő, hozzánk onnan behozott gyümölcs (pl. banán)”.

Az egzotikus gyümölcs elnevezés újabb fogalom a magyar nyelvben. „A lat. exoticus jórészt fr. közvetítéssel — elsősorban távoli földrészekről való állatokra, növényekre, emberekre stb. vonatkozólag — bekerült az európai nyelvek szókészletébe; vö.: ang. exotic, ném. exotisch, fr. exotique, ol. esotio ’idegen, távoli világból, földről való; különös’” (TESz.). Az idegen földről származó gyümölcsökre használt egzotikus gyümölcs valószínűleg az ang. exotic fruit, a fr. Fruits Exotiques, a ném. exotische Früchte hatására alakult ki a magyar nyelvben. Balassa József A magyar nyelv szótárában (1940) az egzotikus szó jelentésének megadásakor nemcsak azt mondja, hogy „Távoli, tengerentúli”, hanem hozzáteszi: „főleg forró égövi vidéken élő v. tenyésző; délszaki.” Az ÉrtSz. szerint „Tengerentúli, kül. forró égövi”.

A napjainkban használt egzotikus gyümölcs név tágabb fogalom, távoli földrészekről származó gyümölcsökre vonatkozik, míg a korábbi déligyümölcs fogalom kizárólag melegebb, hazánkhoz képest délebbre termő gyümölcsökre utal.

A Föld sokféle éghajlata között csak úgy lehet eligazodni, ha rendszerbe foglaljuk őket. Az éghajlati rendszerezés kategóriái közül az öv jelenti a legmagasabb rendű, a legtágabb éghajlati kategóriát. Az azonos klímájú területek klímaövet alkotnak. A rendszerben négy éghajlati övet különböztetnek meg: 1. Trópusi öv, 2. Szubtrópusi öv, 3, Mérsékelt öv, 4. Hideg öv (Álttermföld. 183).

A trópusi öv a Föld 40%-át foglalja el a Ráktérítő és a Baktérítő között, az Egyenlítőtől északra és délre a 30–35. szélességi fokig terjed (uo. 192). Valamennyi klímaöv közül ez kapja a legtöbb melegmennyiséget, az évi középhőmérséklet 26–27 °C, a relatív páratartalom egész évben igen magas. A trópusi öv növényvilágát jellemzik a trópusi esőerdők, szavannák, trópusi sivatagok (uo. 351–9). A szubtrópusi éghajlati öv a trópusi és a mérsékelt övek között, az Egyenlítőtől északra és délre a 30–45 szélességi fokok között található, az évi középhőmérséklet 10–18 °C. A szubtrópusi öv növényvilágát jellemzik a keménylombú és babérlombú erdők, valamint állandóan száraz területek (sivatagok és félsivatagok) (uo. 203).

A dolgozatban vizsgált növények a trópusi, szubtrópusi éghajlati övben találhatók. A növények elterjedését részben az emberi tevékenység, részben az éghajlati tényezők eredményezték. Az egzotikus növények elterjedését leggyakrabban a hőmérséklet korlátozta és korlátozza. Számos trópusi, szubtrópusi növény, a narancs, a citrom, a pisztácia stb. nem viseli el a fagyot. Így ezen növények termelésében az éghajlat korlátozó tényező. Bár az ember befolyása minden szempontból jelentős volt, az éghajlati tényezők még mindig alapvetőek annak meghatározásában, hogy hol termesszék az egzotikus növények többségét (CRC Handbook 1).

A NÖVÉNYNÉVADÁS VÁZLATOS TÖRTÉNETE

1. A tudományos névadás és a kettős nevezéktan. — A növénynévadás alapjait görög és római tudósok fektették le, módszereik azonban a latin nyelv használatával tovább éltek Európa kolostoraiban és egyetemein. A növények tudományos (latin) elnevezésére a latin vagy az ókori görög nyelvből kölcsönöztek (kölcsönöznek) szavakat, amelyekkel a szóban forgó növényt nemzetközi használatban is egyértelműen meg lehetett jelölni. A faj tudományos megnevezésének formája, a manapság használatban lévő ún. kettős nevezéktan (kettős nómenklatúra, binominális nómenklatúra) a XVIII. század híres svéd botanikusa, Linné (1707–1778) hatására terjedt el. Korszakalkotó munkájában, a Species plantarumban (1753) Linné már nem vette át a korabeli botanikusok és orvos gyógyszerészek által általánosan használt, több (vagy sok) szóból álló leíró frázisokat, hanem két latin szóval jelölt minden növényfajt. Az első ezek közül a nemzetség (genus) neve (pl. Citrus), a második pedig a faji jelző (pl. limon). E kettő együtt alkotja egy-egy faj általánosan elismert nevét, esetünkben a Citrus limont, a közönséges citromot. Ugyanannak a nemzetségnek más fajai másféle faji jelzőket kapnak (van pl. Citrus reticulata, Citrus sinensis stb.) (Brickell 10).

2. Nemzetközi szabályok. — Az idők során Linné növényosztályozási rendszerét a tudósok odáig fejlesztették, hogy botanikai jellemzőik alapján a teljes növényvilágot be tudják osztani egy sokszorosan elágazó „törzsfába”. Hogy a rendszer megfeleljen a tudományos, kertészeti és kereskedelmi igényeknek, ehhez elengedhetetlenné vált a nemzetközi együttműködés. E cél elérésére ma már egységes szabályai vannak a nevezéktannak (Brickell 11). Ilyen A botanikai nevezéktan nemzetközi kódexe (International Code of Botanical Nomenclature. Adopted by the Fourteenth International Botanical Congress, Berlin, July–August 1987. Germany, 1988.) és a Kultúrnövények nevezéktanának nemzetközi kódexe (International Code of Nomenclature for Cultivated Plants. Formulated and adopted by the International Commission for the Nomenclature of Cultivated Plants of the I. U. B. S. Edited by C. D. Brickell chairman, E. G. Voss, A. F. Kelly, F. Schneider, members, R. H. Richens, secretary oft he Editorial Committee. Utrecht, 1980).

3. A magyar növénynévadás vázlatos története. Ebben a munkában trópusi és szubtrópusi növényfajok magyar elnevezésein belül, csak a faj (species) és a nemzetségnevek (genus) vizsgálatáról van szó.

A könyvnyomtatás előtti időkben az oklevelek, kódexek, szójegyzékek, ill. kéziratos szótártöredékek azok a források, amelyekből az akkori növénytani ismeretekről tudomást szerezhetünk. Összefüggő botanikai vagy rokontárgyú (orvosi, gyógyszerészeti) szöveget ezekben sajnos nem találunk.

A XVI. században hatalmas léptekkel haladt előre hazánkban a növényismeret, a század vége felé — nyilván a fellendülő külföldi botanikai irodalom hatására is — folyamatosan jelennek meg magyar nyelvű növénytani tárgyú művek. 1578-ban Kolozsvárott jelent meg Mélius Juhász Péter füves könyve, a csakhamar népszerűvé váló Herbárium. Ezt hamarosan követi a mintegy 340 magyar növénynevet tartalmazó első latin–magyar növényszótár, a Stirpium Nomenclator Pannonicus (1583), amelynek szerzői Clusius és Beythe István voltak (vö. Priszter Szaniszló: Nyr. 117: 560).

A XVII. század botanikai munkáiban eligazodni — a növényrendszer kiforratlansága, a rendszertani kategóriák határozatlansága és a nómenklatúra bizonytalansága miatt — a legnagyobb nehézségekkel jár. A megoldásra egészen a XVIII. század közepéig kell várnunk, ekkor jelenik meg Linné korszakalkotó munkája, a Species plantarum (1753). A XVII. század leghíresebb magyar kertje Lippay György esztergomi érsek pozsonyi kertje volt. Ehhez a pozsonyi kerthez fűződik az első önálló magyar kertészeti mű, a Posoni kert (1664–7) megírása, amelyben Lippay György a vadon termő növényekre aránylag ritkán hivatkozik (Gombocz E.: BotTört. 138–41). Eközben a népi növényismeret is egyre fejlettebbé válik, de a botanika fő célja még mindig a növény orvosi felhasználásának, gyógyító erejének ismertetése, és nem a flórakutatás. Bizonyítja ezt a XVIII. század vége felé megjelenő néhány növénytani (orvosbotanikai) kiadvány. A legismertebb közülük Csapó József debreceni főorvos Új füves és virágos magyar kertje (1775), amely több mint 1100 népi növénynevet említ (vö. Priszter Szaniszló: Nyr. 117: 560). Sokkal nagyobb jelentőségűvé válhatott volna az erdélyi református lelkész Benkő József botanikai működése, eredményei azonban az ő korában nem váltak ismertté. Elsőként szólaltatta meg Linné rendszerét magyarul a „Nomenclatura Botanica. Füuzéres nevezetek. Linneus rendi uzerént” (1783) c. munkájában. A Linné-féle rendszerben négy nyelven (latin, magyar, német, francia) ad 1000 fajról (kb. 2500 magyar névvel) névjegyzéket (Gombocz E.: BotTört. 200–5). A hazai flórakutatás szempontjából jelentős még Veszelszki Antalnak az 1798-ban megjelent „A’ növevény plánták’ országából való erdei, és mezei gyűjtemény, vagy-is fa- és fűszeres könyv” című műve, bár rendszere, nómenklatúrája már a maga korában is elavult volt.

A XVIII. század vége felé a fiatalon elhunyt, tehetséges debreceni orvos és természettudós, Földi János tervezte elsőként a magyar flóra megírását Linné rendszere alapján, Természeti históriájának azonban csak az első része, az állatok országa (Földi János, Természeti história. A Linné systémája szerint. I. Az állatok országa. Pozsonban, 1801) készült el. Így az első „a’ Linné alkotmánya szerént”-i összefoglaló botanikai mű Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály Magyar fűvész könyve (1807) volt. Bár Földi János Természeti históriájának növénytani része nem készült el, 1793-ban, Bécsben megjelent a szerzőtől egy kis füzetecske Rövid krítika és rajzolat A’ magyar fűvésztudományról címmel. A bevezetésben így ír: „A’ minémű zűrzavar vólt hajdan a’ Deák Fűvésztudományban, a’ Linné Rendbeszedése, és Elnevezési előtt: szinte olyan zűrzavar, fogyatkozás, és tévedezés vagyon ma a’ Magyar Fűvésztudományban. Minden eddig nevezhető Lexiconainkat (Szótárjainkat) Fűvész, Orvosi, és Gazdaság író Könyveinket gyom, gaz, Dudva és Burján lepte el Mit kell tehát tselekedni? Krítikát kell írni, melly minden Tudománynak tökélletességre vitele. Krítikát, melly Törvényeket és Régulákat adjon a’ Növevényeknek elnevezésekben, melly ki mutassa a’ rossz Neveknek hibáit, és azokat meg jobbítsa” (Földi 3–5). Földi János munkája az első olyan növénytani munka, amely kb. 840 növénynevet vizsgálva a magyar növénynevek részletes kritikáját tartalmazza.

A XIX. század első éveiben megjelenő művek — Diószegi–Fazekas Magyar fűvész könyvével (1807) kezdődően — már tényleges szaknyelvi újításokat tartalmaznak a magyar nómenklatúrában és terminológiában. Ekkor jelenik meg a grammatikus és szótáríró Márton József 12 kötetes Természethistóriai Képeskönyve (1805–13), amely a Bertuch-féle Bilderbuch für Kinder képes ismeretterjesztő sorozat fordítása. A sorozat gyerekeknek készült, anyaga összetett: „Az Állatok, Növevények, Virágok, Gyümöltsök és Ásványok , a’ Mesterségek és Tudományok sok más oktatásra ö zveválogatott Tárgyaival együtt” tudományos magyarázatokat ad a német szerző. Márton Józsefnek az anyag összetettségéből adódóan számos témában, így az egzotikus növénynevekre vonatkozóan is teljesen új, magyar nómenklatúrát kellett alkotnia (vö. Priszter Szaniszló: Nyr. 117: 561).

A reformkori nyelvújítás, a szaktudományok, különösen a természettudományok és az orvostudomány magyar nyelven való művelésének célja, a botanikát sem kerülte el. Az 1840-es évektől egymás után megjelenő növénytani munkákban merész növénynév-újításokat találunk, legtöbbjük azonban igen rövid életű volt, nem vert gyökeret nyelvünkben. 1841-ben jelent meg Barra István, Pest megyei főorvos első rendszeres magyar növénytana sok érdekes és találó új névvel. Két évvel később, 1843-ban az erőszakos szócsinálmányairól híres orvosprofesszor Bugát Pál, Természettudományi szóhalmaza lát napvilágot, amely sok más tudományág új szava mellett új növényneveket is tartalmaz. A botanikai nyelvújítás csúcsa alighanem Kováts Mihály Növénybölcsesség a’vagy, háromnyelvű fejtő növénynév műszótára, amely 1845-ben jelent meg. A Vezérszóban ez olvashatjuk: „Ezen szótarban a’ Kezd szó Magyar, azt követi a’ Latánosgörög ; végre tétetik a’ Német nevezet, melylynek helylyén imitt amott csak a’ latánosgörög nevezet áll; Ezen munkában van 5921 Magyar növénynév. Én magam csináltam 4860 új magyar növénynevet” (Kováts V–VI.). Vagyis 5921 magyar növénynévből 4860 magyar növénynevet maga a szerző gyártott, közülük némelyikhez etimológiai magyarázatot is fűz (pl. macskamajom ’kókusz’ (Kováts 312)). Új magyar növényneveinek zömét a személyekről elnevezett latin genusnevekből alkotta úgy, hogy azok végére a „magyaros” -é-t illesztette: pl. Begonia — Begoné. További növénytani szóújításakokkal találkozunk Tóthfalusi Miklós 3 kötetes munkájában, (A magyar gazda mint kertész. [1.] Gyümölcsbarát. [2.] Konyhakertész. [3.] Virágkedvelő. Pest, 1847) és Gönczi Pál művében (Vezérkönyv a növénytan tanítása és tanulására. 1852).

A XIX. század második felében egymás után jelennek meg a magyar nyelvű növényhatározók: Hazslinszky Frigyes (1864, 1872), Simonkai Lajos (1882) és Cserey Adolf (1887, 1911) határozói. A szerzők még mindig a hiányzó magyar növényneveket igyekeznek pótolni, az addig csak latin nyelvű genusok és az új fajok számára próbálnak „hivatalos” magyar neveket alkotni (vö. Priszter Szaniszló: Nyr. 117: 563).

A XX. században a szervezett növénynévgyűjtést a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytára számára Jávorka Sándor (Dr. Jávorka Sándor, Magyar Flóra (Flora Hungarica). Bp., 1924–1925) indította meg, munkatársával Csapody Verával. A század kutatói közül Fialovski Lajos, id. Csapody István, Wagner János, Mágocsy-Dietz Sándor, Gombocz Endre, Rapaics Rajmund nevét említhetjük még. Legújabb növénynév szótáraink közül Csapody Vera–Priszter Szaniszló, Magyar növénynevek szótárát (1966) és Priszter Szaniszló, Növényneveink. Magyar–latin szógyűjteményét (1986) kell kiemelnünk. Az utóbbinak latin–magyar része a közeljövőben fog megjelenni.

AZ EGZOTIKUS NÖVÉNYNEVEK VÉGSŐ FORRÁSA
SZERINTI NÉVADÁSI TÍPUSOK

A nyelvek osztályozásának genetikai (genealógiai) módszerét alapul véve, az egzotikus növények és gyümölcsök elnevezéseinek végső forrását nyelvcsaládonként (vö. Világ nyelvei.) a következőképpen csoportosíthatjuk:

Legtöbb egzotikus gyümölcsnevünk végső forrása az indogermán nyelvcsa-lád nyelveinek valamelyike:

Az ún. román vagy újlatin nyelvek közül spanyol a granadilla (sp. granada) és a kókusz (sp. coco ’kókuszfa, kókuszdió’) végső forrása, a portugálból származik a grumihama (port. grumixama, grumuchama), az olaszból a datolya (ol. vel. dátolo, ir. ol. dattero) és a füge (ol. vel. R. fíghe ’fügék’).

Görög eredetű a jujuba (gör. zizyphon ’jujubafa, jujuba’), a pisztácia (gör. pidtakia

Az újind nyelvekhez tartozó maráthiból a karambola (maráthi karambal)

Számos egzotikus gyümölcsnevünk végső forrása valamely amerikai indián nyelv. Észak-Amerika indián nyelveiből, így pl. az algonkin családból származik a hikori, amelynek végső forrása a (virginiai) algonkin pawcohiscora pawcohiccora) és a perszimón (algonkin pasimenan ’szárított gyümölcs’ a pasimeneu ’gyümölcsöt szárít’ szóból); a nahua nyelvből terjedt el az avokádó (nahua ahuacacuahuitl), az ilama (nahua ilamatzapotl), a szapodilla, zapota (nahua tzapotl ’zapotafa’).

Dél-Amerika és az Antillák nyelvei között a legjelentősebb nyelvcsalád az arawak, innen ered a guava (arawak guava, guaiva) és az ikakó gyümölcsnév.

Néhány gyümölcsnevünk végső forrása a karib nyelvjárás: pl. mombin és papaja, az utóbbi egy karib nyelvjárás papaya ’papajagyümölcs’, papayo ’papajafa’ szavaiból alakult ki.

A kecsua nyelvcsalád nyelvei játszották a legfontosabb szerepet Dél-Amerikában a földrész felfedezése előtt. A csirimojó gyümölcsnév forrása a kecsua chirimúya, chirimóya, a lukmóé a kecsua lúcuma, lucma.

A ma Dél-Indiában honos dravida nyelvcsalád nyelveiből is származnak gyümölcsnevek, így a mangó (tamil m n-k y vagy m n-g y), az areka (tamil ádaik y), a bétel (tamil verrilai).

A maláj-polinéz nyelvcsalád maláj (indonéz) ágának nyelvei közül származik a maláj bilimbi (maláj b limbing), a durián (maláj durian), a langszat (maláj langsat), a mangosztán (maláj mangustan), a pizáng (maláj pisang), a rambután (maláj ramb tan)

A maláj-polinéz nyelvcsalád maláj polinéz ágának maori nyelvéből ered a kivi (maori kivi).

5. Afrika nyelvei közül az aki gyümölcs a kru nyelvből származik (kru -kee), és a baobab végső forrása is talán valamelyik afrikai bennszülött nyelv.

6. A sémi-hámi nyelvcsaládból származik a tamarindusz, végső forrása az arab tamr hindi ’indiai datolya’, a tamr ’szárított datolya’ + hindi ’indiai’ (< Hind ’India’).

Az altaji nyelvcsaládhoz tartozó törökből ered a bergamia (török beg arm d

8. Sino-tibeti nyelvek közül a kínaiból származik a kumquat (kínai kamkwat), a licsi (kínai li chih ’licsifa’), a longan (kínai lung yen ’sárkányszem’), a loquat (kínai l -kwat).

A LATIN SZAKNYELVI ELNEVEZÉSEK SZERINTI NÉVADÁSI

TÍPUSOK

Az egzotikus gyümölcsnevek végső forrása gyakran a latin szaknyelvi név. A latin szaknyelvi elnevezések főbb névadási típusait a következőképpen csoportosíthatjuk:

Valamely nyelv növénynevét tették meg latin szaknyelvi szóvá: pl. Carica papaya (forrása a karibi papaya ’papajagyümölcs’).

Valamely nyelv növénynevét tették meg kevés változtatással lat. szaknyelvi szóvá: pl. Averrhoa carambola (forrása a maráthi karambal).

Valamely személy nevét használták növénynévként: pl. Macadamia ternifolia (John Macadam ausztrál természettudós nevéből), Feijoa sellowiana (egy XIX. századi spanyol természettudós, Juan de Lilva Feijó nevéből).

Mitológiából kölcsönzött neveket használtak a növények megnevezésére: pl. Passiflora (vö. lat. passio ’szenvedés’).

A növényt valamely alaktani tulajdonságáról nevezték el görög és/vagy latin szóelemek segítségével: pl. Anacardium occidentale (görög aná- ’valamilyen módon’ és kardía ’szív’ szavak összetétele; a név a gyümölcs felső részén található szív alakra utal).

Előfordulási helyéről adatak nevet a növénynek: pl. Eriobotrya japonica (Kínában, Japánban és Észak-Indiában őshonos), Litchi chinensis (Kínában honos).

A latin szaknyelvi elnevezések főbb névadási típusait a dolgozatban vizsgált növénynevek alapján a következőképpen foglalhatjuk össze:

AZ ETIMOLÓGIAI TÍPUSOK

A magyar egzotikus növényneveket az őket alkotó tag vagy tagok létrejötte, kialakulásmódja szerint a következőképpen csoportosíthatjuk: 1. Idegen nyelvekből átvett szóelemek; 2. Tükörfordítások; 3. Magyar szóalkotások. Az első két csoportban vizsgáltam az átadó és az átvevő nyelvi modellek morfematikus és jelentésbeli viszonyát.

1. Idegen nyelvekből átvett szavak (jövevényszavak — idegen szavak — nemzetközi szavak). — A civilizáció kialakulása és terjedése folytán a népek állandóan érintkeznek egymással, ennek megfelelően valamennyi nyelv több-kevesebb külső hatásnak van kitéve.

Az idegen nyelvekből átvett szóelemeken a jövevényszavak, az idegen szavak és a nemzetközi szavak csoportját értem (MNytört. 263–5) (vö. Kiss: Egz. 5).

„Az idegen nyelvből már régebben átkerült, a mi nyelvünkben is már viszonylag hosszú életre visszatekintő szavakat a magyar nyelvérzék már-már szokványos magyar szavaknak tekinti, idegen voltukat nem érzékeli. Ezekre a jövevényszó elnevezést szokás használni. Az újabban nyelvünkbe került, a laikus nyelvérzék számára is még idegeneknek, nem teljesen meghonosultaknak tűnő szavakat — melyek között természetesen nagyon sok a modern nemzetközi kultúrszó — idegen szavakként szokás emlegetni” (MNytört. 305). Aligha állíthatjuk, hogy a két csoportot világosan el lehet különíteni, mivel nincsen objektív kritériuma a jövevényszó és idegen szó elkülönítésének (Bárczi: Szók.² 45).

Nemzetközi szavak csoportjában az európai művelődési viszonyok egymásra gyakorolt hatásai tükröződnek, ezek szülőföldjét, átadóját alig lehet megállapítani, mert széles körű elterjedésük folytán több nyelv is számításba jöhet (vö. Kiss Lajos: MNy. 62: 182).

Az idegen nyelvekből átvett egzotikus gyümölcsneveket ennek megfelelően három csoportra oszthatjuk:

1. jövevényszavakra (pl. füge, narancs);

2. idegen szavakra (pl. dzsekfrút, szúrszop);

3. nemzetközi szavakra (pl. mandarin, kivi).

Az idegen nyelvekből átvett szóelemeken belül külön csoportot alkotnak a homonimák, az olyan gyümölcs- és növénynevek, amelyeknek hangsora azonos, jelentése azonban határozottan eltér: pl. zapota¹ ’Manilkara zapota, Achras sapota, Manilkara zapotilla. Közép-Amerika északi részén honos, a szapodillafélék (Sapotaceae) családjába tartozó fa és a fa rozsdavörös termése’; zapota ’Pouteria sapota, Calocarpum mammosum, C. sapota, Lucuma mammosa. Közép-Amerikában és Nyugat-Indiában őshonos, a szapodillafélék (Sapotaceae) családjába tartozó fa és a fa lédús, tojásdad termése’.

Az átadó és az átvevő nyelvi modellek morfematikus és jelentésbeli viszonyát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az átvevő nyelvben, a magyarban teljes az átadó nyelvi modell morfemikus átvétele, morfemikus helyettesítés nincs. Az idegen nyelvekből átvett szóelemek legtöbbször az átadó nyelv szavának jelentésével együtt kerültek a magyarba, az átvevő nyelvi beszélők által megismert növény megnevezésének igénye miatt jelentéskölcsönzés minden esetben van.

Az átadó és az átvevő nyelvi modellek fonemikus viszonyát az adatokból vizsgálhatjuk, mert címszóként a magyar helyesírás szabályainak megfelelő alakváltozatokat vettem fel. A fonemikus helyettesítés lehet teljes, részleges vagy hiányozhat. Teljes a fonemikus helyettesítés a kivi ’Actinidia chinensis’ (az ang. kiwi átvétele) következő alakváltozatainál: 1987: kivi (Velich 27); 1989: kivi (Kultúrnövények 3. 10); 1992: kivi (Larousse 470); 1994: kivi (AkH). Nincs fonemikus helyettesítés a papaja ’Carica papaya’ alábbi alakváltozatainál: 1905: Paw-pawt gr. (Kert. 732); 1906: Paw-Paw (Kert. 765) (az ang. paw-paw ’ua.’ átvétele). Részleges fonemikus helyettesítéssel találkozunk a szúrszop ’Annona muricata’ (az ang. soursop, sour sop ’ua.’ átvétele) bizonyos alakváltozatainál: 1983: Szourszop (Velich–V. Nagy 243); 1991: szourszop (Főzés. 93).

2. Tükörfordítások. — „Tükörszavaknak nevezzük az olyan szókölcsönzéseket, amikor az átvevő nyelv nem az idegen nyelvi hangalakban veszi át a szót, hanem az átadó nyelvi tartalmát saját nyelvi elemeivel tükrözteti vissza, mintegy szóról szóra lefordítja” (MNytört. 305) — írja Benkő Loránd. A tükörszavak megteremtésében az átadó és az átvevő nyelv speciális szóalkotó szerepe egyaránt érvényesül. Átvételüket a szükségszerűség szülte, az idegenből megismert új fogalmak megnevezésére nyelvünkben új szót kellett teremteni, tudatos névadásra volt szükség.

A tükörfordítások vizsgálatát növény- és gyümölcsnevek esetében csak a botanikai forrásokra támaszkodva lehet elvégezni. A magyar botanikai szótárakban a magyar név mellett általában latin és német, néha francia neveket találunk. Sokszor a szerzők maguk közlik a növény- és gyümölcsnevek latin és a német megfelelőit, pl. Grossinger, Benkő József, Kováts Mihály vagy megemlíthetjük a Bertuch-féle Természethistóriai Képeskönyvet, amelyet Márton József fordított, a német és francia nyelv mellett az „Új kiadás, deák és magyar leírással megb vítve”. A XX. századi növénynév szótárak közül Graumann Sándor „Magyar növénynevek Szótára a német és botanikus elnevezések hozzácsatolásával” készült.

Ugyancsak hasznos forrás volt a tükörfordítások vizsgálatához Heinrich Marzell Wörterbuch der deutschen Pflanzennamen c. munkája. Marzell öt kötetes növénynév szótára a régi német növényneveket gyűjtötte össze napjainkig (vö. „Marzells Wörterbuch, das die deutschen Pflanzennamen zeitlich vom Althochdeutschen bis in die Gegenwart erfaßt” (Marzell III. 504)). A szótár a régi magyar növénynevek vizsgálatában nyújtott segítséget, a mai, frissebb tükörfordítások elemzésekor elsősorban az alábbi növénynév szótárakra támaszkodtam: Elsevier’s Dictionary of Botany. I. Plant Names in English, French, German, Latin and Russian compiled by P. Macura. Amsterdam–Oxford–New York, 1979 és Mansfelds Verzeichnis landwirtschaftlicher und gärtnerischer Kulturpflanzen (ohne Zierpflanzen). Zweite, neubearbeitete und wesentlich erweiterte Auflage herausgegeben von Jürgen Schultze-Motel. I–IV. Berlin, 1986.

A szótörténeti anyag alapján megállapíthatjuk, hogy legtöbb tükörfordításunk német mintára, kisebb mennyiségben latin és angol mintára keletkezett. A latin mintára történő tükörfordítás elsősorban a régiségben volt jellemző, napjainkban a német és az angol nyelv szerepe jelentős. Ez a folyamat jól megfigyelhető az újonnan megjelenő, különböző témájú idegen nyelvű fordításokon; egy-egy német vagy angol nyelvű szakkönyv fordításával egzotikus növénynevek százai kerülhetnek nyelvünkbe, így pl. az 1970-es években a német Urania Pflanzenreich. Höhere Pflanzen. I–II. fordításával (magyarul: Urania. Növényvilág. Maga-sabbrendű növények. I. Bp., 1974; Urania. Növényvilág. Magasabbrendű nö-vények. II. Bp., 1976.) (vö. Szótörténeti áttekintés).

A tükörfordítások keletkezésének módja az, hogy az átvevő nyelv az átadó nyelvi tartalmat saját nyelvi elemeivel tükrözteti, mintegy szóról szóra lefordítja. Kiss Jenő felosztása alapján (Kiss: Madárnevek 29) a következőképpen csoportosíthatjuk a tükörfordításokat: 1. teljesek; 2. részlegesek.

1. Teljes tükörfordítások

a) Az indukáló és az indukált teljesen megfelel egymásnak:

Pl. ökörszívalma ’Annona reticulata’ (vö. ném. Ochsenherzapfel ’ökörszívalma’); csillaggyümölcs ’Averrhoa carambola’ (vö. ang. starfruit ’csillaggyümölcs’).

b) Az indukáló és indukált a tagok közötti mondattani viszony alaki jelölésében tér el némiképp egymástól:

Pl. paradicsomifüge ’Musa x Paradisiaca’ (vö. ném. Paradiesfeige ’paradicsomfüge’); barbadosiegres ’Peireskia aculeata, Cactus peireskia’ (ném. Barbados Stachelbeere ’Barbados-egres’).

2. Részfordítások

A nevet alkotó szóelemek közül egyiket nem fordítják le.

Pl. licsiszilva ’Litchi chinensis, Nephelium litchi’ a ném. Litchi-pflaume ’licsiszilva’ előtagjának átvételével, utótagjának lefordításával jött létre.

A teljes tükörfordítás eredményeként az átadó nyelvi modell elemeit az átvevő nyelv saját nyelvi elemeivel adja vissza morfémahelyettesítéssel anélkül, hogy bármilyen idegen morféma kerülne az átvevő nyelvbe. A morfémahelyettesítés lehet részleges, ha az átadó és átvevő nyelvi modell a tagok közötti mondattani viszony alaki jelölésében kis mértékben eltér (vö. paradicsomifüge).

A részfordítás az átadó nyelvi modellnek részben morfemikus átvétele, részben pedig helyettesítése révén jön létre. Az átvétel és a helyettesítés kombinálódásának eredményeképpen a részfordítás létrejöhet az összetétel előtagjának átvételével és utótagjának fordításával (pl. avokádókörte ’Persea americana, P. gratissima’; vö. ang. avocado pear ’avokádókörte’), vagy fordítva, az összetétel előtagjának szó szerinti fordításával és utótagjának átvételével (pl. szamóca-guava ’Psidium littorale, P. cattleianum’; vö. ang. strawberry guava ’szamó-caguava’).

A tükörfordítások 3. csoportját alkotják a homonimák, amelyeknek hangsora azonos, jelentése azonban határozottan eltér: pl. paradicsomalma^1,2 (paradi-csomalma¹ ’banán; Musa x paradisiaca. A trópusi Ázsiában őshonos, a banánfélék (Musaceae) családjába tartozó növény és a növény sárga termése’; paradicsomalma² ’pomeló; Citrus maxima, C. grandis, C. decumanus. Dél-kelet Ázsiában honos, a rutafélék (Rutaceae) családjába tartozó fa és a fa gyakran 6–8 kg-os termése’. Mindkét jelentés németből került a magyarba, a ném. Paradiesapfel¹ ’Musa x paradisiaca’ és Paradiesapfel² ’Citrus maxima, C. grandis, C. decumanus’ szó szerinti fordításaként.

A tükörfordításokhoz tartoznak még az olyan növénynevek, amelyeknek termesztett (pl. termesztett ananász), valódi (pl. valódi kenyérfa), közönséges (pl. közönséges kenyérfa) stb. jelzője van. A gyakori termesztett, valódi, közönséges jelzőknek megkülönböztető szerepük volt, ezekkel a jelzőkkel azokat a növényeket illették és illetik, amelyek a legismertebbek, leggyakoribbak, vagy amelyeket termesztettek stb. Ezek a jelzős alakulatok legtöbbször idegen nyelvi minták követésével (vö. ang. cultivated, fr. cultivé, ném. angebaut, angepflanzt; or. возделанный, культурный, обработанный ’termesztett’ (Elsevier’s D.B. II. 2252); ang. common, general, ordinary, universal; fr. commun, général, ordinaire, vulgaire, universel; ném. allgemein, gemein, gewöhnlich, üblich; or. общиий, обыкновенный, повсеместный ’közönséges’ (uo. 1965); ném. echte ’valódi’) fordításával keletkeztek.

3. Magyar szóalkotások. — A magyar szóalkotással keletkezett egzotikus gyümölcsneveket két csoportra oszthatjuk: 1. A szóalkotással keletkezett gyümölcsnevek; 2. A szószerkezetté válással létrejött gyümölcsnevek.

1. A szóalkotással keletkezett gyümölcsnevek

a) A mesterséges szóalkotással keletkezett növénynevek

Ide tartozik nyelvújítási egzotikus gyümölcs- és növényneveink zöme. A nyelvújítás számtalan új névvel gazdagította nyelvünket, nagy részük azonban tiszavirág életű volt. Ezek a névkísérletek, a szótárban található (általában) egyetlenegy szótörténeti adattal mutatják, hogy közülük a legtöbb nem gyökeresedett meg a magyar nyelvben. Pl. Gönczi Pál újítása a fügecs ’fügekaktusz; Opuntia ficus-indica’.

Mesterséges szóalkotással keletkeztek képzett gyümölcsneveink is pl. a szívded, gránátalmaded. Mindkettő Kováts Mihály alkotása a -ded képzővel, amely „hasonlítást jelent” (Magy. Fűvészk. 33–4). A gránátalmaded ’Passiflora’ a gránátalma ’Punica granatum’ gyümölcsnév -ded képzős származéka, nevét gránátalmához hasonló termése miatt kapta; a szívded ’Anacardium occidentale’ a szív főnév -ded képzős származéka, a névadás alapját a szívhez hasonló termés képezte.

b) Az összetett növénynevek

Az összetett növénynevek egy része korábbi jelzős és határozós, valamint tárgyas szerkezetből önállósult. Pl. szentjánosfa ’szentjánoskenyérfa; Ceratonia siliqua’ (vö. 1653–5: Szent János fája). Számtalan gyümölcs- és növénynevünk keletkezett úgy, hogy a magyar nyelvben valamely idegen nyelvi névhez magyarázó utótagot (pl. -fa, -dió, -gyümölcs, -pálma) illesztettek, és így összetétel keletkezett. Pl. karambolafa ’Averrhoa carambola’.

c) A ritkább szóalkotásmódokkal keletkezett növénynevek

A ritkább szóalkotásmódok (szórövidülés, elvonás, szóhasadás, szóvegyülés stb.) közül kontaminációval keletkezett a citrancs (citrom × narancs). Az elvonás egyik típusának tekintik azt, amikor egy összetett szóból az egyik tag elhagyásával a másik tag önállósul úgy, hogy megőrzi az összetétel teljes jelentését (vö. MNytört. 343). Igen sok gyümölcsnevünk keletkezett a -fa utótagot tartalmazó összetételből, ahol az utótag (-fa) elvonásával, az önállósított tag kettős jelentést kapott: 1. ’a fa’; 2. ’a gyümölcs’. Pl. füge.

2. A szószerkezetté válással létrejött növénynevek

A növénytani nómenklatúra alapelve, hogy a növényneveket két szóval jelölik. A utótagot, a nemzetséget egy szóval nevezik meg, és ehhez hozzáillesztik az előtagot, amely a fajt jelöli (vö. Rendszertani alapfogalmak). Erre a típusra igen sok példát találunk a régi magyar nyelvben: pl. gyümölcsök királynője ’ananász’, Adanson baobabja ’Adansonia digitata’.

A feldolgozott anyag alapján az etimológiai típusokat a következő táblázatban foglalhatjuk össze:

A KÖLCSÖNSZAVAK BEILLESZKEDÉSE NYELVÜNKBE

Az egzotikus gyümölcsnevek adaptációja, beilleszkedése nyelvünkbe napjaink újonnan megjelenő egzotikus gyümölcsnevein figyelhető meg leginkább.

A gyümölcsnevek az átadó nyelvi hangalakkal kezdik életüket, és lassan, részben helyesírási, részben pedig hangtani szempontból beilleszkednek a magyar nyelvbe.

Helyesírási szempontból érdekes a kivi gyümölcs története. A magyar nyelvi alakváltozatok részben még tükrözik az átadó nyelvi írásmódot (vö. ang. kiwi, fr. kiwi, ném. Kiwi): kiwi (1983), kiwi (1992), ugyanakkor pedig már igazodnak is a magyar helyesíráshoz: kivi (1987), kivi (1989), és a szó megtalálható A magyar helyesírás szabályaiban (példaanyagában átdolgozott) (1994) kivi alakban.

A szúrszop ’Annona muricata’, amely az angol soursop ’ua.’ átvétele, kiejtés tekintetében illeszkedik nyelvünkhöz. Az alakváltozatok egy része egyértelműen az angol írásmód átvétele: soursop (1993), a Szourszop (1983) már részben igazodik a magyar íráshoz, és végül a magyar kiejtést teljes mértékben követi a szúrszop (1989) írásmód.

Az egzotikus gyümölcsnevek helyesírása, a kölcsönszavak adaptációjának helyesírási problémái, nyelvművelési kérdések. — Az utóbbi évtizedekben egyre növekvő számú és terjedelmű szakkönyv, valamint ismeretterjesztő munka jelent meg, bennük számos új növényfaj, ezért szükség volt a növénynevek helyesírása szabályzatára. Átfogó szabályzat azonban sokáig nem létezett. A MNövSz. (1966) Előszavában a szerzők a következőt írják: a növénynevek „írásmódjára kidolgozott szabályzat még nincs, ezért nagyrészt „A magyar állatnevek helyesírási szabályzata” c. MTA-kiadvány (1958) alapelveit igyekeztünk alkalmazni, a helyesírásunkban azóta történt változások figyelembe vételével. A szótárt helyesírási tekintetben nem tartjuk véglegesnek és hibátlannak, de — az itt föl nem sorolható bonyolult problémák miatt — kár lett volna a szótár megjelenését tovább halasztani” (Csapody–Priszter: MNövSz. 7–8). A növénynevek helyesírási szabályzatára azonban szükség volt, és 1982 őszén, illetve 1983 tavaszán az MTA Botanikai Bizottsága és az MTA Helyesírási Bizottsága is elfogadta a növénynevek helyesírására vonatkozó szabályzatot „létrehozva ily módon egy igen lényeges szakterületnek a magyar helyesírás egészével való összhangját „Ezért tekinthető a Növényneveink [Priszter Szaniszló, Növényneveink. Bp., 1986] az akadémiai szabályzat kiegészítésének, a botanika területén való alkalmazásának” (Priszter: Növ. 7) — írja Fábián Pál. A szabályzat 1986-ban Priszter Szaniszló Növényneveink c. munkájának függelékeként jelent meg.

Az egzotikus gyümölcsnevek helyesírásában Priszter Szaniszló Növényneveink. Magyar–latin szógyűjtemény végén található növénynév-helyesírási szabályzathoz igazodom. Azokat a növény-, illetve gyümölcsneveket, amelyek megtalálhatók Priszter Szaniszló Növényneveink c. munkájában változatlan helyesírással átvettem.

A dolgozatban kevés kivétellel fajnevek vizsgálatáról van szó. A kétszavas nevezéktannak megfelelően — hazánkban 1807 óta következetesen — a nemzetségnév faji jelzőjét mindig külön írjuk. Ennek megfelelően a következő elveket alkalmaztam:

1) Ha a minőségjelző melléknév, akkor azt a nemzetségnévtől minden esetben külön írjuk pl. nemzetségnév füge(fa) ’Ficus’ jelzője édes füge(fa) ’Ficus carica’.

2) Egybeírjuk a nemzetségnévvel a minőségjelzőt, ha az főnév: pl. szamócaguava.

3) Jelentésváltozás esetén, ha a fajnévnek melléknévi minőségjelzője van ugyan, de az illető növényfaj nem tartozik az utónévként szereplő nemzetséghez, a minőségjelzőt egybe kell írni a nemzetségnévvel. Pl. a kivi néhány neve: kínai-egres (egybeírjuk, mivel a kivi nem egres), kínai aktinídia (külön írjuk, mivel az aktinídia nemzetségnév), kínai kivi (külön írjuk, mivel a kivi is nemzetségnévnek tekinthető) (vö. Priszter: Növ. 185–7).

Általános megfigyelés, hogy a gyakran használt, meggyökeresedett kölcsönszavak új nyelvi környezetükhöz helyesírási szempontból is hasonulnak. Ez az asszimiláció azonban gyakran hosszadalmas és változatos folyamat. A címszók minden esetben a magyar helyesírásnak felelnek meg. Pl. többnyire a papaya változat adatolható, bizonyítják ezt a szótörténeti adatok, de a magyar helyesírás szabályainak megfelelelően a papaja alakot vettem fel címszónak. A lótuszszilva esetében az összetett szavak helyesírásának megfelelően a címszó lótuszszilva, bár az adatok között előfordul a lótusszilva írásmód is. Az AkH. alapján nem fogadom el a mango vagy a kiwi írásmódot sem. Az előbbinél a helyes írásmód mangó, az utóbbinál kivi. Több fonetikusan írt latin név szerepel a szótárban (pl. filodendron, monsztera), mert ezek — főleg a kertészeti gyakorlatban, virágkereskedelemben — így honosodtak meg, és ma már az élő nyelv részei.

Érdekes kérdés a szinte napjainkban, szemünk előtt megjelenő, új egzotikus gyümölcsnevek alkalmasságát megvizsgálni. Több egzotikus gyümölcs kap régi neve mellé egészen friss elnevezést, mint az Averrhoa carambola. Régi elnevezése a karambola, egészen új, sokkal kifejezőbb neve pedig a csillaggyümölcs (1991). A kifejezőbb, mesterségesen alkotott gyümölcsneveket azonban néha nem fogadja be a nyelvhasználat (vö. citrancs).

SZÓTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Az egzotikus magyar növénynevek eredet szerinti és történeti vizsgálatának, az elnevezések lexikális, szerkezeti elemzésének művelődéstörténeti, botanikatörténeti és nyelvtörténeti jelentősége van.

A XIV–XVI. században elsősorban fűvészkönyvekben és szakács-könyvekben bukkantak fel egzotikus gyümölcsnevek, a XVIII. századtól pedig idegen nyelvű természettudományi munkák, lexikonok fordításaiban, illetőleg átdolgozásaiban, kisebb mennyiségben útleírásokban és szakácskönyvekben fordultak elő. A XIX–XX. században az egzotikus gyümölcsök rengeteg új névvel gyarapodtak. Ennek oka a századunkban megjelenő nagyszámú, különböző jellegű külföldi (botanikai, növénytani, ismeretterjesztő könyvek, szakácskönyvek stb.) munka fordítása. Sok új egzotikus gyümölcsnév tűnt fel a magyar nyelvben az 1970-es években, ekkor készült a német Urania Pflanzenreich. Höhere Pflanzen fordítása vagy 1991-ben A főzés alapanyagai című munkával, amelyet angolból fordítottak, a mű eredeti címe: DK Pocket Encyclopedia. Cook’s Ingredients vagy 1993-ban az ugyancsak angolból magyarra fordított Angol Királyi Kertészeti Társaság Kézikönyve (Christopher Brickell Dísznövény enciklopédia). Mindkettő számtalan új egzotikus gyümölcsnévvel gazdagította nyelvünket (vö. Tükörfordítások).

Az öt típusba (növénytani, orvosi, gasztronómiai, nyelvészeti anyagok és útleírások) tartozó forrásművek vizsgálata után megállapíthatjuk, hogy egyes gyümölcsök, illetve növények feltűnnek többféle forrástípusban, másokat kizárólag növénytani szótárakban lelhetünk fel. A többféle forrástípusban megjelenő gyümölcsöket, növényneveket sokkal szélesebb körben ismerték, bekerültek az aktív szókincsbe, a szaknyelvi használat köréből fokozatosan váltak szélesebb használatúvá, míg az egy forrástípusban, általában csak növénytani szótárakban megjelenő növénynevek közül a legtöbb nem került be az aktív szókincsbe, a botanikai nómenklatúrához tartozó szakszó maradt. Minél népszerűbb volt egy-egy gyümölcs, annál több forrástípusból tudunk adatot hozni. Természetesen a népszerűség szoros összefüggésben volt azzal, hogy hozzá lehetett-e jutni az adott egzotikus gyümölcshöz.

Azt hogy a név, illetve az adat a gyümölcsre vagy a növényre vonatkozik-e, sok esetben igen nehéz eldönteni. Az egzotikus növények nagy részének először csak a termése jutott el hazánkba, mint a már említett pisztácia (vö. 1577 k.: pistaciumnak gr. (OrvK. 206/19)), ahogy erről 1787-ben Mátyus István részletesen tájékoztat: „A Piftacia fájára nézve ugyan köztünk idegen gyümölts de magva a Görög kereskedök által már régen esméreteusé lett. Indiákon, Peruiában, Syriában rend uzerint terem. Siciliában ’s Frantzia Országnak-is melegebb réuzein a’ kertekben mivelik. A’ fája hasonlít a’ terpentina-fenyőfához: a’ gyüm ltsének, mely gerezdenként terem, küls haja mogyoró forma, uzegeletes, egyik óldalára lapouuabb: a’ béle, melly közinkbe-is hozatik, kivül kevéusé z ld uzín, verheny hártyával bé-borúlva, édes ízü olajjal tellyes; Válauztani kell, a’ melly nehéz, a’ vége ki-nyílt, nem avas. Mig frius, konyhai hauzonra-is gyakran fordittatik; Borju és tyúk-hús mellé, és egyéb étkek leveihez-is fü-uzeruzám hellyett uokuzor téuzik. Kár hogy hamar meg-avasul: melly miatt köztünk a’ konyhákon hauznát ritkábban vehetik; hanem inkább tsak a’ Patikákban tartják bizonyos végekre. Egyébként az édes-mondolával minden tulajdonságaira nézve meg-egyez; s t, mig frius, édeusége ennél-is kedveuebb, olajjal is többel bir” (Mátyus I.: Ó és Új Diaet. 460). A pisztácia bekerült növénytani, orvosi, és gasztronómiai munkákba, később a gyümölcstől világosan elkülöníthetően a gyümölcsöt termő fa is feltűnt a magyar nyelvben, mégpedig útleírásokban: „pisztaczia fának” (Vámbéry 239). A XX. században a pisztácia érdekes utat járt be: a század elején eltűnt, és egészen az 1980-as évekig kellett várni, mire újra megjelent. Ma bárki vásárolhat pisztáciát, és ezzel együtt a szakácskönyvekbe is visszakerült a termés: „Banános kevert sütemény Tetszés szerint megszórhatjuk apróra vágott pisztáciával vagy mandulával” (Édességek. 45)

A pisztáciával ellentétes úton halad a szentjánoskenyér. Mint ezt a különböző forrástípusok mutatják, ez a sokáig hasznos gyümölcs, napjainkban már szinte teljesen ismeretlen; a gyümölcs eltűnésével együtt lassanként a szó is feledésbe merül. Külön érdekessége, hogy a szentjánoskenyérfa, akárcsak a fügefa áttelel hazánkban: nem véletlen, hogy 1751-ben Lippay a szentjánoskenyér szaporítását ismerteti: „Sz. János kenyerének magvát kell el ltetni” (TESz.). Találkozhatunk vele szakácskönyvekben: „Szentjánoskenyér-csókocskák”: „Nyolc tojás fehérjének habjához végy 4 evőkanál finomra tört cukrot, 8 deka tört mandolát és 6 kanál reszelt szentjánoskenyeret s ezt keverd össze könnyedén” (SzegSzak. 380). A XVI. századi orvosi könyv több betegség ellenszereként említi, 1844-ben Haraszthy (Mokcsai) Ágoston útleírásában (szentjánoskenyérfa (Haraszthy 276)) említi, sőt a finom, édes szentjánoskenyér emlékét őrzi egy szólásunk is: „Szentjánoskenyérrel se lehetne elcsalni = bármit ígérnek is neki, nem hajlandó vhová elmenni” (O. Nagy: Magyar szólások 634).

Napjainkban rengeteg egzotikus gyümölcsöt vásárolhatunk az üzletekben, a piacokon nyers vagy konzerv formában. Ezek az egzotikus gyümölcsök és neveik a legjobb úton haladnak afelé, hogy a botanikai növénynévszótárakból az aktív szókincsbe kerüljenek. Ez a változás jól megfigyelhető a licsin vagy a mangón. A licsire sokáig csak botanikai szótárakból származó adataink vannak; az 1994-ben megjelent Kínai és távol-keleti konyhák c. szakácskönyv már receptet közöl a licsi felhasználásával: „Pulykamell licsivel” (Kínai. 22), hasonló a mangó esete: 1992-ben már receptben találkozunk vele „Habos túrótorta mangóval” (Édességek. 119).

Az elemzett gyümölcsneveket századonként táblázatban foglaltam össze. A táblázatok tartalmazzák az összes feldolgozott gyümölcs-, illetve növénynevet (112 növény 477 neve). A 112 növény nevét két táblázatban mutatom be. Az első táblázatban találhatók azok a gyümölcsök, amelyek 1300 előtt tűntek fel valamely néven a magyar nyelvben (L. 1. táblázat), a második táblázatban azok, amelyek a XIX–XX. században jelentek meg nyelvünkben (L. 2. táblázat).

Az egyes gyümölcsök megjelenését vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a 112 gyümölcs 477 neve közül mindössze 32 növény 83 neve jelent meg nyelvünkben 1900 előtt.

A XIV. században egy, a XV. században három, a XVI. században pedig hét új gyümölcs tűnt fel. A XIV. században a füge (1395 k.: figefa (BesztSzj. 850); Ficus carica); a XV. században a narancs (1481: naranch (OklSz.); Citrus sinensis), a gránátalma (1470 k.: pomagranat (CasGl. 57); Punica granatum) és a pálma (1416 u./ 1450 k.: palma (BécsiK. 204); a pálmafélék családjába tartozó fa, nyilván datolyapálma); a XVI. században a kesudió (1577 k.: anacardia (OrvK. 612/2); Anacardium. Anacardium occidentale), a szentjánoskenyér (1577 k.: ent Ianos kenyereth gr. (OrvK. 163*/1); Ceratonia siliqua), a citrom (1550 k.: citront gr. (TESz.); Citrus limon, C. limonia és Citrus medica), a mellbogyó (1578: Damascusi mogyoró (Mel.: Herb. 157); Cordia myxa), a pisztácia (1577 k.: pistaciumnak gr. (OrvK. 206/19); Pistacia vera), a tamarindusz (1577 k.: Tamarindufth (OrvK. 11/39); Tamarindus indica) és a jujuba (1578: Iuiuback (Mel.: Herb. 159); Zizyphus jujuba). A későbbi századokban az egyes gyümölcsök számtalan új névvel gyarapodnak. A korai gyümölcsnevek sokszor módosulnak, és legtöbbször hosszú az út a ma ismert gyümölcsnévhez: pl. az Anacardium occidentale 17 elnevezéséből ma már csak a kesudió nevet használjuk.

A legtöbb egzotikus növénynevünk a XIX–XX. századból származik, ezért ezeket az időszakokat két részre osztottam: a XIX. század első és második, illetve a XX. század első és második felére. A XIX. század első felében 16 teljesen új (korábbról nem adatolható) egzotikus gyümölcs és növény tűnik fel 21 névvel, a XIX. század második felében 26 új növény 58 névvel, a XX. század első felében csak 7 növény 12 névvel, a második felében 33 növény 57 névvel jelenik meg. Ezenkívül a XIX–XX. században sok új nevet kapnak a nyelvünkben már jóval korábban megjelent gyümölcsök: pl. az Opuntia ficus-indica, amelyet a XVII. században indiaifüge néven ismertek, a XIX. században 6 új névvel, a XX. században 3 új névvel gyarapodott. Az adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a legtöbb új gyümölcsnév a XIX. század második feléből, illetve napjainkból (a XX. század második feléből) származik.