A függőség fogalma és gyökerei: az anya-gyermek kapcsolat

A függőség fogalma és gyökerei: az anya-gyermek kapcsolat

A hétköznapokban sokszor hangzik el a 'függőség', a 'dependencia' főnév vagy a 'dependens' mint melléknév. Ezek a műszavak az emberi kapcsolatok és szenvedélybetegségek leírásában (mint pl. a gyógyszerfüggőségben) is elterjedtek, melyekhez újabban a 'kodependencia' terminus is társult.

Képzeljünk magunk elé egy fix pontról zsinóron lógó tárgyat. Van tehát egy függesztő alapunk, melyhez egy feszülő zsinór felfüggesztett tárgyat kapcsol. A kép több mint hasonlat. Ugyanis ha emberi függőségről beszélünk, ott is van, akitől az illető függ - a függesztőtől -, s egy sajátos viszony - a függés -, amely köti a függesztettet a függesztőhöz: adott függőségi helyzetben. A függőség kisebb-nagyobb élménytani, magatartási és tevékenységi kört szab meg személyi kapcsolatai, annak jellege és intenzitása szerint. Így pl. a főnök-beosztott viszony a hivatali helyzetre korlátozódik, s nem terjed ki - mondjuk - a családi kapcsolatra. Totalitárius rendszerek rettegéssel korlátozó ideológiákkal szűkítik be az emberek, népek szellemi, lelki, sőt gyakorlati mozgását. A függőségi feszültség leggyakrabban szorongásból áll. A gyógyszerektől való függőség természetesen más jellegű, bár mint látni fogjuk, e fejezet tárgyához szoros a kapcsolata. Ez is bizonyos fajta cselekvési kört szab meg (pl. szenvedélyesen inni kell), amelyhez még különféle következmények is járulnak. A függőség lényege, hogy az egyén úgy viselkedik, ahogy ezt tőle elvárják, ahogy a 'helyzet' tőle 'megköveteli'. Kevésből vagy semmilyen alternatívából nem választhat. Az 'Úrhatnám polgár', a 'Hyppolit, a lakáj' főszereplője az újgazdagok kötelező szerepének terrorjától nyög: magyar példánkban a papucsférj a feleségétől való függés diktálta pöffeszkedő, gazdagságát ízléstelenül fitogtató magatartásra kényszerül.
A függőség maga nem pusztán külső kritérium, hanem egyben belső is (esetleg: csak belső). Az, hogy valaki engedelmeskedik (pl. gépszerűen, mint a robotember), önmagában még nem jelent függőséget. Úgyszintén a feladatok pontos végrehajtása, az előírások megtartása sem, hiszen a tanulás, a gyakorlat természetes cselekvési programnak minősül, amit az egyén vállal, jogos akaratának tartja, belső szabadságának megtartásával. A hétköznapokban is ismert az érzelmek, indulatok, pl. a szorongás, harag, düh szerepe. Ezektől való függőség a tárgyilagos megítélést, valóságbeli tájékozódást zavarhatja, pl. a szerelmes elfogultsága, a gyűlölködő indokolatlan leértékelő szemlélete. Máskor az ember a kóros mértékű ivásnak, kártyázásnak (esetleg a játékautomatáknak rabjává válhat), szorongásának hatása alatt áll, aki csak kísérővel tud az utcára menni tériszonya (agorafóbiája) miatt. A függőség itt már kettős, mert nem csupán a szabad közlekedésben akadályozott, hanem más segítségére is szorul, hisz csak kísérővel tud az utcán járni. A lélekelemzés mutat rá az egyénben dolgozó belső tendenciák ellentéteire, az ösztönös-affektív és az azokat szabályozó impulzusok konfliktust okozó szerepére. Az egyén ezektől függve szenvedhet, miközben belső szabadsága is korlátozódik. A mindennapi életben külső és belső hatások kombinálódhatnak, s nemegyszer egy-egy élethelyzet vagy feladat belső konfliktusokaA második kritérium a függőség érzése. Ez belső kötöttséget jelent, mely feszültséggel járhat. Az egyén szenved tőle, mert többnyire személyiségének nem szabad választása, spontán megnyilvánulása, cselekvése érvényesül, hanem valami más, ezekkel ellentétes irányú. Mennél inkább ellentétes az egyéniséggel a függőségi helyzet, a támasztott követelmények sora, annál nagyobb a benne keltett feszültség, szorongás vagy agresszió. A függés tehát kapcsolatos a személyiség kongruenciájával vagy inkongruenciájával. Erősödése az én asyntoniájával jár együtt.
A függőség modellje az anya-gyermek kapcsolat. A megszülető magzat a mindenről gondoskodó, harmóniát jelentő intrauterin világból kerül a fizikai terhelések külső-belső ingereket előidéző, hőmérsékleti változások, éhség, piszok, stb. megterheléseknek világába. Így anyja gondozására, védelmére szorul. Ellátásának, igényeinek vágyainak megértése, megnyilvánulásainak követése, minden-minden anyjától függ. Ez a fiziológiás függőség természetes velejárója az emberi életnek. Fejlődése attól függ, hogy az anyai szeretet hogyan látja el. Az 'elég jó anyaság' (Winnicott) kedvező fejlődéshez vezethet, s a csecsemő biztonságban érzi magát, Hermann (1936, 1984) kifejezésével szólva: anyjában meg tud kapaszkodni. A függő személy kedvező esetben - itt 'fiziológiás körülmények között' - a függőségben biztonságot, megkapaszkodási lehetőséget talál. A kedvező fejlődéshez a megkapaszkodás is hozzá tartozik. Így beszélnek Erikson (1950) és mások 'ősbizalomról'. Ez a bizalom vezet önállósághoz, belső szabadsághoz.
Storr (1961) így írja le a korai szakot: 'a csecsemő világa egyszerűen saját magából áll, nincs elválasztva az őt gondozó anyjától, az őt fedő takarójától, a belélegzett levegőtől, a beszívott tejtől. Kezdetben volt tehát az Egész és a Minden. Ez az egész a teljes függőségből fakad. Ez törést szenved, midőn felismeri, hogy nem teljesül azonnal minden kívánsága, tehát rajta kívül kell lenni valaminek, valakinek, aki nem az Egész és nem a 'Teljes'.
Természetesen a függőség anya és csecsemő között nem szorítkozik pusztán a fizikai létre, táplálkozásra, ellátásra. Magában a tevékenységben is igen sok érzelmi és közlési elem rejlik. Az arcok egymásra találása, a 'mosoly cseréje', a csecsemő gügyögésének követése stb. 'megmelegíti' a függőségi kapcsolatot, s erősítia megkapaszkodást.
Természetesen 'mutatis mutandis' mindezek ellenkezője is előfordulhat, ami azután a függőség további meghosszabbodásához vezethet. Az elhanyagolás, a szeretetlenség: a megfelelően el nem látottak megkapaszkodási képtelenségét, személyiségi hiányait, bizalmatlanságát - ha úgy tetszik -, az 'ősbizalom' hiányát okozhatják.