TEOTIHUACÁN

TEOTIHUACÁN

Az európai hódítók, akik a XVI. Században özönlötték el az azték birodalmat s annak fővárosát, Teochtitlánt, a helybéli lakosságtól értesültek annak a rejtélyes és ősi városnak a létezéséről, amelyet az indiánok Teotihuacánnak, azaz 'Isten városának' neveztek. A gyarmatosítás korának elején számos spanyol felfedező látogatta meg a romvárost, mely akkor már több évszázada lakatlanul állt. Maguk az aztékok is mitikus helynek tartották Teotihuacánt, mely az ősi kultuszok bölcsője lehetett. A shagáni Bernardino atya krónikájában azt írja, hogy a Mexikói-fennsíkon lakó népek szóhagyománya szerint az 5.korszak, melyben akkor éltek, Teotihuacánnal vette kezdetét. Sokan közülük ellátogatták az ottani Nap- és Hold-piramisokhoz, ahol szertartásokon és áldozatok bemutatásán vettek részt. Később más történetírókat is ide vonzott az ősi romvárost körüllengő misztikum. Az első ásatásokra még 1617-ben sor került egy mexikói tudós, Carlos Siguenza y Gángora vezetésével. '865-ben Don Antonio Garcia Cubas végezte el Teotihuacán és környéke topográfiai feltárását.
A XIX. század végén Eduard Seler archeológus egész életét a város művészetének és építészetének, valamint az itt talált falfestmények vallásos ikonográfiája mélyreható tanulmányozásának szentelte. 1917-ben szisztematikus ásatási munkálatok kezdődtek, melyek még ma is tartanak. Ezek során feltárult Teotihuacán hihetetlenül gazdag építészeti leletegyüttese, ám a városhoz kapcsolodó rejtélyeket nem sikerült megfejteni. Még ma sem tudjuk, kik építették e hatalmas központot, kinek a tiszteletére emelték az óriási piramisokat, s azt sem, hogy az eredetileg parányi kultikus település hogyan nőhette ki magát igazi metropolisszá, amely évszázadokon át meghatározza a Mexikói-fennsík arculatát és amely kulturális hatását Indo-Amerika többi részére is kiterjesztette.
Teotihuacán történelme a preklasszikus korban kezdődik. A legrégebbi leletek, melyek i. e. 150-re nyúlnak vissza, azt bizonyítják, hogy egy kitűnő természeti adottságokkal rendelkező, kezdetleges kereskedelmi központ és mezőgazdasági település lehetett itt, amely hegyláncokkal és tágas síkságokkal körülvett, termékeny völgybe épült. A vidék tavakban és vadban gazdag, vízi utakkal behálózott terület volt. Teotihuacán legnagyobb szentélye, a Nap temploma alatt föld alatti források húzódnak. A távoli múltban bizonyára ez szolgáltatta az alapot a vizekhez és barlangokhoz kapcsolodó kultusz megszületéséhez, mely az elkövetkező századokban meghatározza a kultúra jellegét. Az innen több száz kilométerre lévő Cuicuilco faluját i. e. 100 körül iszonyatos vulkánkitörés puszította el, s a katasztrófa túlélői feltehetően Teotihuacánban kerestek és találtak menedéket.
Ez az új etnikai és kultúrális hatás új lendületet adott a kicsiny agrárközpontnak, mely lassan várossá fejlődött. I. e. 100-tól kezdődően számos monumentális epület jött itt létre, s Teotihuacán egyre fontosabb szerepet töltött be a Mexikói-feensík és annak környéke életében. A látogató, aki megtekinti a Mexikóvárostól mindössze 48 kilométerre lévő archeológiai lelőhelyet, bizonyára elképed majd a romváros hatalmas méretei és impozáns arculata láttán. Semmi kétség, valóban kiérdemelte az 'Istenek városa' címet. Mai, rekonstruált állapotában Teotihuacánt nagyjából olyannak láthatjuk, mint amilyen i. sz. 200 és 650 között, virágkorának évszázadaiban lehetett, amikor területe csaknem 2600 hektár, lélekszáma pedig 125000 körül lehetett.
A látványos kőépületek és a hajdani szentélyek alapjául szolgáló piramis alakú platformok bizonyítják: Teotihuacánt úgy tervezték meg, hogy a vezető réteg és az átlagemberek igényeinek is megfeleljen. A városban a kultikus, valamint az állami és középépületek vegyesen, nem pedig elkülönülve sorakoznak egymás mellett. A két fő útvonal a várost négy, szabályos négyzet alakú területre osztja. Az egyik, a Halottak útjának nevezett, északi-déli irányban halad, s egy hatalmas, lépcsőzetes paltformok által határolt térbe torkollik, amelyet a híres Hold-piramis tömbje ural. Közvetlen közelében magaslik az ugyancsak monumentális Nap piramisa, mely a világnak ezen a vidékén a cholulai piramis után a második legnagyobb ilyen jellegű létesítmény.
A Halottak útját a város kelet-nyugati tengelye metszi, s ezt a számos épületet, többek közt a Citadellát is magűban foglaló komplexum szegélyezi. Az eredtileg többszintes épületekből álló városnegyedeket egymásra merőleges utcák egész hálózata tagolja. A városlakók folyóvízszükségletét az igen hatékonyan kiépített csatornahálózat biztosította. Az újdonságnak számító kisebb méretű piramisok a térség számos más civilizációjának emlékei között is előfordulnak, s ezeket a talud-tablero néven ismert építészeti megoldással alakították ki. Az eljárás lényege, hogy egy rézsűs falra (a taludra) függőleges paneleket helyeztek el. A Citadella számos más, ugyancsak különleges épületet, például Quetzalcoatl templomát is magába foglalja. A piramis külső falait különféle szörnyszülemények szobrai díszítik. Ilyen például a Quetzalcoatl néven ismert Tollaskígyó, a posztklasszikus kor mexikói népeinek egyik istensége és Tlaloc, ('növesztő') a víz és a termékenység ura, akit többnyire hosszú, ormányszerű nyúlvánnyal szoktak ábrázolni. Hogy mennyire voltak fontosak ezek az ábrázolások Teotihuacánban? Tollaskígyó példája jól érzékelteti e kultusz korát és jelentőségét, hiszen bálványozását a toltékok is átvették és kultúrájuk talán legnagyobb hőse, Ce Acatl Topilzin alakjához hasonlítták.
Tlaloc alakja a város legősinn, barlangok és föld alatti források közelében épült szentélyeinek eredetére utal. E két istenség jelentőségét bizonyítják a falfestmények is, melyek közül az egyik az istenséget Tlalocan, a vízi paradicsom uraként ábrázolja. Ebbe az édenkertbe a halottak közül is csak legkiváltságosabb juthattak be. Ugyancsak jelentős épületek még a Jaguárok Palotája, a Földművesség Temploma és Quetzalpapalotl Palotája. Ez utóbbi a Hold tere közelében áll, s több szintre tagozódik, amelyek azt jelzik, hogy az évszázadok során időről időre bővítették az épületet. A legfiatalabb építmény egy tágas patiót körülvevő oszlopos portikuszból áll. A szögletes oszlopokat féldomborművekkel díszített kőlapok borítják, melyek motívzmai között ott láthatjuk a rejtélyes hibrid istenség, a Quetzalpapalotl (szó szerint: Madárpillangó) néven ismert alakját. Teotihuacán számos falfestményén festett jeleket is láthatunk, ám ezek jelentését még nem sikerült megfejteni. Így hát a figuratív ábrázolásokra, a város elrendezésére és építészeti stílusjegyekre kell hagyatkoznunk, amikor hipotéziseket állítunk fel arra vonatkozóan, hogy milyen típusú társadalom és vallási ideológia jellemezhette Teotihuacán lakóit a klasszikus korszak idején.
A társadalom legfontosabb rétegei között nyilván ott voltak a földművesek, akik a várost körülvevő termékeny földterületeket kultiválták, a kézművesek, akik számos olyan árúcikket hagytak maguk után, melyek magasfokú mesterségbeli tudásról tanúskodnak, és a kereskedők, akik a város termékeit exportálták a környező vidékekre és még azok határain túlra is. Az eredetileg a város minden épületét borító falfestmények és stukkók kidolgozottsága, a fazekastermékek, a sírokból előkerült jade-, szerpentin- és alabástrommaszkok ls ékszerek mind-mind egyértelműen bizonyítják, hogy Teotihuacán valaha egy mesésen gazdag, a díszítettséget igen kedvelő civilizáció központja volt. Feltételezhető, hogy a maja kultúrával ellentétben, ahol egyetlen uralkodó kezében összpontosulhatott minden hatalom, s a mereven hierarchikus elvek értelmében ezt ő tovább is adhatta utódainak, itt a fennsíkon másképpen értelmezték a tekintélyt és a hatalmat. A tudósok hajlnak arra az álláspontra, hogy az évszázadok során létrejött uralkodó osztályt a papság, a hadsereg, a hivatalnokok és az erős gazdasági hatalmat képviselő kereskedőréteg tagjai alkothatták.
Az is igen valószínű, hogy a város vezetői időről időre más és más szerepet töltöttek be, vagyis a vezető osztály minden tagja pap, kereskedő és katonatiszt is volt egyben. Az i. sz. 650 és 750 közötti időszakban valami felborította a város kényes egyensúlyát. Tűzvész, pusztítás, fosztogatás nyomaira bukkantak az archeológusok, ami polgárháborúra, vagy ami még ennél is valószínűbb, északról jövő külső támadásra utal. Nem kaphatunk választ arra a sok-sok kérdésre, mely Teotihuacán hanyatlása kapcsán merül fel. Biztosan csak annyit tudhatunk, hogy a klasszikus kor végére a város teljesen elnéptelenedett és a tudósok közül sokan úgy vélik, hogy a túlélők magukkal vitték Tollaskígyó kultusztát Tulába (Tollanba), a toltékok fővárosába.